Magyar irodalom

  1. Ebadta kölykök! – regényszerű novellasorozat, amelyről senki sem fog magára ismerni. Magánkiadás, 2010

Megrendelhető  e-mailen: ebadtakölykei@gmail.com

ebadta

 

Vandra Attila könyvét olvasva, Gárdonyi Gézával

Amikor a megtisztelő felkérés érkezett, hogy írjunk előszót Vandra Attila „Ebadta kölykeihez”, kétszer is újraolvastuk a novellafüzért. Azt már korábban is tudtuk, hogy a szerzőt fékezhetetlen mesélőkedv, egészséges humorérzék és a Székelyföld mélyén megtermő humánum jellemzi, párosulva egy botcsinálta pszichológus terápiás türelmével, de ez a sorozata most mégis meglepetést okozott. Pöttöm hőseit Vandra Attila úgy hozza közel az olvasókhoz, hogy egyidejűleg képesek legyünk feltételek nélkül szeretni őket, de egyszersmind lássuk esendőségüket, gyöngéiket. Erre a gyermekábrázolásra pedig csak a legnagyobbak képesek.

Hogy pontosabban megértsük, miről is van szó, egy szikár egri tanítót hívtunk életre a ködbe fúlt  időből: Gárdonyi Gézát.

S tisztelettel kérjük a nyájas olvasót: Vandra  Attila novellafüzérét úgy olvassa, hogy mottónak az alábbi Gárdonyi-idézeteket tekinti:

  • „A virágot a napfény fejleszti ki, az emberi lelket a szeretet.”
  • “Akinek a nyakát soha nem ölelte át kisgyermeki kéz, akinek sohse mondta gyermeki ajk: apám; aki soha nem remegett a halál árnyékában egy gyermekért, aki soha nem borult lelkében Isten elé a gyermek megmaradásáért hálából, az olyan ember csak töredéket kapott az érzések világából. Földi élete – akármilyen luxusvonaton haladt is – alagútban haladt.”
  • „A gyermek földre szállott angyal, aki nem tudja még, hogy a talpacskája poros.”

Vandra „tanító úr” ugyanis – itt a 21. század digitális vadonában – így írta ezeket a történeteket. Az örökifjú Gárdonyi szellemében, lelkeket pendítve.

Köszönjük neki, hogy a nevelésnek, megértésnek és szeretetnek vannak még végvárai, s az egyiknek – a messzi Brassóban – ő a vitéze.

Vesztergom Andrea és Szokolay Zoltán. Budapest, 2010. VI. 13.

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Egy tanár azért nagytudású, mert sokat tanul diákjaitól

%d blogger ezt kedveli: